Szünet vagy a vég?
"Gondolkozom tehát vagyok"
Írta a költő...
"A tetteink határoznak meg minket."
Mondják az emberek...
"Madarat tolláról, embert barátjáról."
Szól a mondás...
És?
Mit érnek ezek a bölcsességek ha nem érdekelnek?
Mi van akkor ha én nem akarok ember lenni, nem akarom, hogy behatároljanak és jelzőket aggaszanak rám.
NEM akarok barátokat.
Semmi mást nem akarok csak Őt.
Csak az a mosoly, azt akarom látni, csak azt a csókot, azt akarom érezni.
Tudni akarom, hogy az enyém, hogy velem van, hogy engem szeret.
Mikor az ember eljut arra pontra, hogy mindent vagy semmit tanácstalan marad.
Nem lesz senki, ki megmondja, hogy mit tegyen.
Egyedül marad a sötétségbe és meg kell találnia a kiutat.
Számomra egyetlen kiút maradt: Ő.
Öleljen át, szorítson meg, érezni akarom, érezni AKAROM, hogy számítok neki.
Az este sötét, csöndes és hideg.
Hiába van kint 30 fok, én itt bent fázom, egy ölelésre vágyom DE csak tőle.
A párnám nedves és már szakadt, fogaim csikorognak mert nem bírom már a fájdalmat.
Még mindig sötét van... nem jön a reggel, nem telik az idő, megállt.
De én még mindig remegek, reszketek és fázok.
Tudom már mit érzek, FÉLELMET.
Félek, hogy nem lesz többé olyan mint régen, hogy nem ő ébred fel mellettem.
Nem ő ír rám este.
Akarom, nekem ő kell, nem adom fel.
Megtaláltam, boldog voltam, nem gondoltam bele soha, hogy egyszer vége térhet.
DE NEM is.. nem lehet vége, olyan nincs... képtelenség, hiszen azt mondtuk... örökké...
Én a karjaiba akarom utolsó lélegzetem venni azt akarom, hogy ő legyen az utolsó akit látok.
Magam mellett akarom tudni.
Önző lennék?
Neki már nem jó?
Nem szeret?
De mit tettem mi ennyire elrontott mindent?
Én mindig szerettem, mindig igyekeztem mellette lenni, jóban és rosszban.
Hogy lehet feldolgozni egy igaz szerelem végét?
Mit tegyek, hogy ne fájjon?
Nekem NEM kell más... NEM.
Nekem csak ő... csak ő létezik csak őt tudom elképzelni magam mellé.
Minden pillanatban összeszorul a gyomrom és félek a történet végétől?
Boldogan éltek míg meg nem haltak... már értem miért mese a mese.
De olyan szép, csalogató és kívánatos, hogy azzal éljek akit tényleg szeretek és számomra ez a személy Ő. Csak is Ő lehet. Senki más.
Az én szívem már az övé, lehet bármi, jöhet bárki, előbb adom az életem minthogy mást szeressek.
Az számomra elképzelhetetlen.
Most pedig marad az ágy, a hideg, a nedves párna és a sötétségbe ágyazódott csend és némaság.
Csak az én szipogásom hallatszik, csak az én könnyeim törik meg a csend halk zúgását.
De nem kell félni, aggódni vagy óvni... bajom nem lesz... csak a szívem tört meg és a kérdés egy maradt: tovább törik-e?
Jóéjt nekem, és neked is kedvesem ki most igaz nem hallod ezt de kimondom hangosan: SZERETLEK.
Kinek műve ez?
Ki irányít minket?
Miért pont velem történik ez?
Miért nem lehet minket békénhagyni?
Miért nem lehet minden olyan mint régen?
Nem akarom elengedni de, mi van akkor ha neki így jó?
Ha ő így lehet igazán boldog?
Mit tegyek akkor ha nekem ez fáj?
Én érzem, ott legbelül, ott mélyen.. érzem, hogy SZERETEM.. nem csak írom, nem csak mondom... ÉRZEM.
Hiányzik, féltem minden egyes lepergett percben.
Mit tegyek, hogy mellettem legyen, hogy velem legyen, hogy engem akarjon, hogy nekem mosolyogjon?
Bármit megteszek csak a választ leljem meg.
Marad a nedves párna, a csend, a némaság, a sötétség és a hideg... egyedül itt e nagy szobában, nagy ágyon.
Ágyon melyen kettőnknek kellene hevernie.
Nem kell engem se félteni se óvni, nem kell, hogy aggódjon bárki is.
Egy dolgot kérek csak, Őt!
Csend borult az elmémre és csak egy dolgot hallok, a fogam csikorgását... a könnycseppek csattanását a párnámon, a legyek halk zümmögését.
Mintha tisztelnék a fájdalmam és halkan közlekednének.
Mintha éreznék, hogy itt most valami nem tiszta.
Én azért kimondom, nem érdekel ki mit gondolom én még hangosan azért is közlöm a világgal: SZERETLEK egyetlenem, jó éjt neked.
Utolsó kommentek